Mivel közeleg az a nagy nap amikor jól földbedöngölnek kedves japán barátaim, úgy döntöttem jó ötlet lenne megnézni hogyan is zajlik egy ilyen verseny igazából mert, megmondom őszintén, élőben még nem láttam. Csak lássam már mi vár rám! Pont volt egy, helyi egyetemek között zajló verseny egy közeli városban, ami kiváló alkalomnak tűnt egy terepszemlére. No, nem sok új infoval gyarapodtam, ugyanis lemaradtam az egészről. Typical.

A versenyt Osakától nem messze, Tenri városában rendezték a helyi egyetemen. A sensei el is magyarázta hol van, félig japánul félig angolul. Esküszüm a japánból többet értettem. És nyilván aki magyaráz annak egyértelmű melyik boltnál és sarkon kell befodrulni, ő látja a helyszínt, nekem meg csak marad a képzelet. Nem is aggódtam nagyon, van google maps, elég az. Időben elindultam, azaz kb hagytam magamnak 3 perc időt arra, hogy az állomástól 1 km-re lévő egyetemen kezdődő nyitógálára odaérjek. Mindegy, nem én vagyok a főszereplő, majd kések kicsit. Ezt a kifejezést a japánok nem értik. Szerintem nincs is rá szavuk. Itt semmi és senki nem késik. De erről majd máskor. Az egyetemet könnyű volt megtalálni, elég nagy. Na ez volt a baj. Honnan fogom tudni, hogy hol van a verseny? Gondoltam majd követem a tömeget, de ugye a tömeg már a versenyen volt. Marad a szimat. Miután háromszor körberohantam a kampuszt és eltelt már vagy egy óra, feladtam. Ennyi. Lemondtam róla. Eseélytelen volt hogy megtalálom a helyet. Viszont találkoztam egy nagyon helyes fúvószenekarral, pár vidám focistával és pár helyi takarítóval. Azt már tudom hol a koncertterem, a mozi, a kantin, a focipálya, az art gallery, az uszoda és a többi rendkívül fontos helyiség. Majd legközelebb. Persze másnap hárman is kérdezték hol voltam, mert nem láttak. Elmagyaráztam, hogy votlam én mindenhol csak a jó helyen nem. Aztán kiderült, hogy a sportcsarnok a város másik végében volt, 200 m-re a pályaudvartól. Ja, így már értem. Annál a saroknál kellett volna befordulnom. Így már világos.

Ekkor reggel 10 óra volt. Aznap nem volt edzés, mert rajtam kívül ugye mindenki a versenyen volt, így lett egy teljsen napom amit mászkálással tölthettem. Nem para. Szerencsére Tenri híres pár dologról így volt mit néznem. Tenri egy rövid ideig még Japán fővárosa is volt. Osakától keletre dimbek dombok között fekszik. Ahogy az kell, itt is van pár szentély, templom és más vallási építmény amiknek még a nevét se tudom. Meg erdő. Sok fával. Régen jártam erdőben, és már hiányzott a csend, meg a nyugi, szóval elindultam egy túraösvényen a szentélyek felé. Se csönd, se nyugi nem volt. Legalább fa volt dögivel. Hiába volt hétköznap, mások is halloták erről a remek kis városról. Azt nem mondom hogy hömpölygött a tömeg, de nem voltunk kevesen. De azért a séta és az itt ott eldugott kis szentélyek kárpótoltak. Szerencsémre pont belefutottam valamilyen fontos eseménybe, mert nagyon sok szépen felöltözött emberke sétált velem az erdőben. Kimono meg öltöny, kis esernyők, pici apró gyerekek visítozása. Feltehetőleg imádkozni, vagy eskövőre, keresztelőre, temetésre vagy bármire mehettek. Csoportokban bevonultak a templomba ahol egy furcsán felöltözött figura egy bot végére szerkesztett papírszalagokkal hadonászott. Olyan volt mint egy portörlő csak nagyobb és szebb. Ők biztos tudták miért fizettek, én csak néztem, ahogy ami járt azt körbesöprögötte. Biztos megtisztította őket a rossz szellemektől. Ennél furcsább csak az volt amikor az autókat kezdte el söprögetni. Minden oldalról szépen tisztességesen. Kocsitisztítás combo. (azóta persze kiderítettem hogy ezt úgy hívják hogy ‘harae’ és tényleg a rossz szellemek és a balszerencse elűzésére végzik, a bot papírfecnikkel pedig ‘haraigashi’. Azóta nagy mellényel veszem tudomásul amikor ilyet látok, hogy na én ezt már tudom micsoda) A szentélyek és templomok környékén mindig van tiszta víz. Vagy természetes vagy egy betonteknőben álló.  Mindegyikhez jár egy kis bambuszkanál amivel szépen ki kell merni a megfelelő mennyiségű vizet a mosdáshoz. Nem csak úgy bele a mocskos kezeket.  De láttam másokat inni is. A szentély előtt van egy nagy kötél, aminek a végén van egy nagy harang, vagy csengő. Ezt pézbedobás ellenében meg lehet rángatani, majd lehet tapsolni, Szörnyen parasztnak érzem magam, de én még nem láttam eddig ilyet. Pénz, rántás, három taps, pár bólintás és tiszták vagyunk. Pikk pakk. Itt így imádkoznak. Jó volt nézni a sürgést forgást. Szép ruhában emberek harangoznak és tapsikolnak. Nem is kell több. Minden szépen rendezett, tiszta, nincs zaj, csak az alap morajlás. Elücsörögtem vagy egy órát és lőttem pár képet sunyin mintha itt se lennék. Jobb lett volna ha ott vagyok mert elég szarok lettek a képek.

Még sétálgattam egy kicsit az erdőben aztán úgy döntöttem ideje lelépni mielőtt az a sok elhajtott démon megtalál és rámtelepszik. Hát, úgy tűnt megtaláltak. Ez tuti látszott rajtam, ugyanis visszafele az állomás felé egy srác odarohant hozzám és nagyon elkezdett magyarázni valamit. Közben hevesen mutogatott egy nagy templom irányába. Mondtam neki hogy köszi, már jártam arra, szép nagy meg minden. Be ugyan nem mentem, ahhoz még nem voltam akkor elég bátor. Ismerkedni kell még a szokássokkal, nehogy egy esküvű legmeghittebb pillanatába sétáljak be és essek hasra. A srác csak nem tágított. Jolvan, mutasd mit akarsz. Hárommásodpercenkénti hajlongások meg-megszakította egy kérdéssel, vagy állítással. De hozzám beszélt, az tuti. Vagy a démonjaimhoz. Aztán mutogatott hogy cipő le, oda arra a helyre fel, majd oda be abba a nagy templomba. Ekkor már folyt rólam a víz. Mi a nyavajába kever engem ez a gyerek? Lehet, hogy ismer, talán edzek vele? Lehet hogy megvan az aikido verseny helyszíne és oda vezet? Nyilván nem.

Beléptünk a templomba. Pár emberke itt ott hajlongott, térdelgetett. Nyilván imádkoztak. Aztán elvezetett egy központi helyre, majd jelezte hogy most akkor térdre. Mutogatott pár dologra, és nyilván az egészet kommentálta, én meg szorgosan mosolyogtam. Aztán jött a démonűzés. Szerencsére ebben a vallásban itt nem kell átszúrni a mellkasomat egy ezüst kereszttel,  elég ha tapsikolok. Hármat tapsoltam balra, hármat középre, hármat jobbra. Aztán mégegyszer középre, mert volt pár ragaszkodó démonom. Majd mosoly, és ki a templomból. Elképzelésem se volt mit műveltem, de még élek, pénzt se kért, szóval max vicces voltam. De rajtam kívül mindenki így tett, szóval tuti jól csináltam mindent. Azért azt hozzá teszem hogy a templomban bőven elfér pár ezer ember. Na ennek én a közepén tapsikoltam egy helyi arccal.

Kifelé még elcsevegtünk, ki ki a maga nyelvén. Megköszöntem, hajlongtunk egy jót, de csak nem tágított. Jött velem. Nabaszki, most jösz velem Osakába? Azt tudni kell hogy a japánok nagyon segítőkészek és figyelmesek. Ha pl kilépsz egy étteremből akkor valaki mindíg kikísér. Plusz, minden egyes ott dolgozó hangosan elköszön tőled egyszerre. Nem csak úgy odavágnak egy csá-t. Eddig mindenhol. Szimpi. Szóval ez a csákó megkérdezte, hogy éhes vagyok-e. Pár angol szót ő is tudott meg én is tudok párat japánul ami az evéshez kapcsolódik. Nem nagy a szókincsem de az éhes, kagyló, rák, angolna, polip, sushi szavakat ismerem. Mondtam, köszi jól vagyok, mennék már el innen. Csak nem tágított. Aztán kiderült, volt olyan rendes és elkísért egy boltba ahol van angolul egy prospektus amiben le van írva mi a franc folyik is itt. Ohogyb…a, nem kezdhettük volna ezzel? Még a tapsolásom is szebb és hangosann lett volna! Mindegy legalább tudom hol jártam. Meg mit is csináltam. Kiderült ők egy buddhista szerű vallás egyik ágát képviselik, van nekik élő megváltójuk vagy valami hasonló. Inkább amolyan szektának, kis közösségnek tűntek. Miután átadtaa papírokat, a srác fogta magát és visszament újabb kuncsaftokat halászni. Ez a dolga. Ezért van itt. Köszi.

Visszafele még páran megállítottak és feltették a szokásos kérdéseket. Ki vagy, honnan vagy, hogy találtad ezt a helet, tetszik-e a japán, mit eszel stb. Mint az indiaik, csak a japánokat nem érdekli mennyit keresek. Ez vidéken jellemzőbb inkább. Voltam egy kis városban ahol míg vártam a vonatot, konkrétan sorba álltak egymás mögött és egymás után megkérdezték ugyanazokat. Volt olyan is aki odaráncibálta a fiát hogy velem beszélgessen angolul. Gyakoroljon egy kicsit! Az eddig kedvencem 4 kisiskolás volt, akik odajöttek hozzám egy kérdőívvel és megkérdezték, hogy van-e időm beszélgetni. Hogynelenne. Csak az van! És a kérdésekből le is jön mi fontos egy népnek. Honnan jöttem, miért jöttem, mit eszek a hazámban, mit eszek japánban, szeretem-e a halat, milyen sportot és milyen vetélkedőt szeretek nézni. Na az itt nagyon megy. A hülye tv vetélkedők. De erről most nem írok. Rettentő helyesek voltak. Nem vagyok benne biztos hogy ők vagy én voltam jobban megszeppenve. De, az időmért cserébe kaptam egy origami figurát az egyik kislánytól. Miközben beszélgettünk, ő összehozott egy darut félkézzel. Igazi kicsi japán kezek hajtogatták! Többet ér minden kincsnél. Csak tudnám hova a francba raktam…

Tenriből kb ennyi volt ami megmaradt. Volt még hátra a napból, ézért átugrottam Nara városába, ami minő meglepetés, szintén volt fővárosa egyszer Japánnak. De inkább arról híres hogy itt találhatóak a legrégebbi templomok még a 7-ik századból amik nem égtek le legalább hatszor, ugyanis az itt nagy divat. Plusz annak rendje és módja szerint az UNESCO is bejegyezte mint világörökség. Nekem arról marad meg a fejemben, hogy szarvaseledelt ettem. De erről majd legközelebb mesélek