Mivel még mindíg tél van, gondoltam kihasználom a lehetőséget és elhuppantam a skót felföldekre egy téli hegymászó kiképzésen. Nem egy túlélőtúrára készültem de azért meglepett ami a skót hegyekben fogadott. Az hittem ilyen csak az Alpokban van 4000 méter felett. Nos, ott se mindíg, de itt többnyire ez van. A skót hegyek brutálisak. Pedig alig érik el az 1200 métert. Nagy Britanniában amúgy sincsenek nagy hegyek de szinte az összes Skóciában található.
Most kivételesen simán lezajlott az utazás. Nem késtem le semmit, jó repülőtérre érkeztem, még jó gépre is szálltam. Edinburgh-ben béreltem egy járgány és azzal vettem irányba Aviemore városkáját. Aviemore a Cairngorms hegység lábánál fekszik, Edinburgh-től 2.5 órányi autókázásra. Sok mindent nem lehet a városról írni, kb 10 perc alatt körbejártam. Kétszer. Viszont az meglepett, hogy több hegymászó felszerelést áruló bolt van mint kocsma. De nyilván számítanak a sok idiótára akik rendes felszerelés nélkül vágnak neki a terepnek. Nekem csak rendes bakancsom nem volt, arra még nem akarok negyed millát elkölteni, egyelőre, így azt bérelnem kellett a hétre. A többi cuccot, amikre szintén nem akarok még jó pár száz ezer forintot elkölteni (hágóvas, jégcsákány, agyvédő), a tanfolyamat lebonyolító cégtől kaptam kölcsön.
Szállásként egy hostelt választottam, egyrészt a városban volt, másrészt olcsó is volt, harmadrészt meg szeretek hasonszűrő emberekkel együtt lógni, bíztam benne megismerkedek pár arccal, bővítem az ismeretségi körömet, meg a tudásomat. Ha ezeket nem is sikerült elérnem, de volt pár érdekes fazon. Róluk De kicsit később. Szerencsére hétköznapra esett az 5 napos kurzus, így a szobámat csak egy másik sráccal kellett megosztanom, akiról semmit nem tudtam meg. Szinte mindíg a szobájában lézengett és Stephen King künyvet olvasott. Gurulós bőröndökkel érkezett és még egy rendes bakancsa se volt. Sőt minden nap fényesre pucolta a fekete lakkcipőjét. Azzal mihez kezd itt a hegyekben? Gondoltam egy étteremben vagy szállodában dolgozik. De lehet hogy ott lakott állandóan. De mire kellett neki a cipő? A hétvégén sajnos teltház volt, ami rendes horkolás orgiába torkollott esténként. Ez van. De az emberek 100% (mínusz a srác) mind azért jött, hogy felmásszon valahova. Ki két lábon, ki négykézláb, ki kötelek segítségével. És szerencsére hó és jég is volt dögivel egész héten, így mindenki megkaphatta a magáét.
Hétfő reggel találkoztam a tanfolyam többi résztvevőjével és a vezetőnkkel. 6-an képeztünk a csapatot. Egy holland pár valamint egy brit pár és egy gyerkőc Newcastle-ből. Azlrt gyerkőc, mert még a 20ik évét se töltötte be. Szóval gyerkőc. A vezetőnk egy 30 alatti csajszi volt, aki még csak egy éve oktatott, de több mint 15 évnyi tapasztalattal rendelkezik plusz egy hegymászó család sarja. Vérében vannak a hegyek. Ő is mázzik mindenre ami mászható, legyen az sziklafal, jég, vagy csak sima hegy.
Az öt nap alatt bíztunk benne, hogy átfogóbb képet kapunk a hegyi túrázásról télviz ideén. Na ezt a szót se használtam még sose Télvíz, vag télviz? Navigálni elég jól tudok, nyáron legalábbis amikor ugye jobban látszik a hegy formája. Télen azért ez nem ilyen egyszerű. A hó ugyanis eléggé megváltoztatja a tájat. Nehéz eldönteni, hogy milyen mély és minőségű a hó és egyáltalán van-e hegy alatta. Ez teljesen meglepett. De tényleg. Nem mindíg van hegy a hó alatt. A szél amolyan kis peremet fúj össze túristacsapdakén. A legtöbb baleset oka az, hogy a sétálók alatt beszakad a hó, és mivel nincs alatta semmi, kampec. És ehhez szintén nem kell az Alpokba menni.
Az oktatás 80%-a hó tanulmányozásából állt. Amit elég nehéz így pár nap alatt megtanulni, ha azt vesszük, hogy ezt normal esetben 2 évig oktatják. Igen, van hószak. De azt belénverték, hogy ami kicsit is gyanús, az több mint gyanús és ott ne botorkáljunk. Mindeg reggel összeültünk és tanulmányoztuk az időjárást és a lavina jelentést. Meg egyáltalán mi is az a lavina. Na erről is teljesen más elképzelésem volt. Egyáltalán nem gondoltam milyen kevés kell ahhoz, hogy lavina alá kerüljünk és kinyiffanjunk. Az volt a fejemben, hogy az jó magasan, rohadt meredek lejtőn alakul csak ki. Ha sok a hó, nehéz lesz és lecsúszik. Hát a francokat. Annyi minden okozhatja és van vagy 20 féle lavinatípus, attól függően milyen a hó, mert ugye az lehet porhó, vizes, jeges stb. És egy 5 méter széles lavina már elég, hogy magaalá temesse a kirándulót. A legfontosabb hőmérséklet és a szél. Az mindent befolyásol. 30-50km/órás szélben még lehet sétálgatni, de az a határ. 60km/óra felett már veszélyes. 80 felett már csak négykézláb lehet közlekedni mert a mér egy 100 kgs embert is lepöccint a hegyről. Aki ennél szelesebb időben indul neki az simán hülye. Plusz semmit nem lehet látni a hófuvástól és ha a hegy szar oldalán van az emberke, akkor a lavina is jön ezerrel. És pont ott ahol nem gondolnánk. Ugye fúj a szél, akkor menjünk át a hegy másik oldalára, mert ott szélcsend van. Dehát pont oda gyülik össze a hó és pont ott lesz lavina. Cseles a természet. Jól kitalálta hogyan kell eltenni láb alól a jónépet. Minden amiről azt gondoltam jó ötlet, kiderült hogy a lehető legszarabb ötlet. Dehát ezért mentem el erre a kurzusra. És ez csak amolyan félhaladó kurzus volt. Lehet erről még mit tanulni bőven.
Az első napot lájtira fogtuk, mive 60km/órás szél volt várható és közepes lavinaveszély. De így is nekivágtunk és célba vettünk az magaska csúcsot. Egy síközpont mellöl indultunk, kb 500 méterről. Na már első 100 méteren látszódott, nem jutunk messzire, de ha mér itt vagyunk. Fejbúbig beöltözve, plusz síszemüvegben, mert annyira fújta a szél a havat, nekilúdultunk. Konkkkkrétan térdig gázoltunk a hóban. Rohadt nehéz térdig gázolni a hóban. Aki legelöl volt, az törte az utat, aztán amikor elfáradt, ami kb 10 perc, a mögötte lévő átvette a helyét, ő pedig hátrakullok a sor legvégére. Na amikor én kerültem sorra, megértettem mit is jelent törni az utat. Minden egyes lépes annyi energiába kerül mintha egy ajtót kellene berúgni. Bár ajtót még nem rúgtam be, de azt saccolom hasonló lehet. Extrakén szél és hideg. Kurvajó. Érzem, hogy vagyok. Átlagban 4-5 km-t lehet megtenni normális körölmények között sík terepen, nyáron. Mivel emelkedő volt és hó, mi 2 óra/km-re tippeltünk. Na 1 óra után még csak 500 métert sikerült megtennünk. Alig indultunk el, nem volt kérdés, a 12km-re lévő hegycsúcs megmászására semmi esélyünk sincsen. Ilyenkor jön a B-terv. Ott egy másik hegy menjünk fel arra. Az csak 6km. Na az se sikerült. 700 méter magasan olyan hóviharba keveredtünk, hogy lefújtuk az aznapi programot, mielőtt minket fújna le a szél. Semmi értelme nem volt aznap kinyiffanni. Ráérünk még arra. Visszakullogtunk a parkolóba, kb 4 km és 5 óra menetelés után. Másnap jobb lesz. Nem lett.
Az idő hasonlóan alakult, de már rutinosan, meg se próbáltuk ugyanazt a hegyet, hanem egy másik hegyvonulatot néztünk ki, hátha ott jobb. Valamivel tényleg jobb volt, de aznap is elmaradt a csúcstámadás. Viszont itt már nem adtuk fel olyan könnyen, maradtunk a hegyen, hóban, fagyban, szélviharban és navigálni próbáltunk. Nyáron, amikor látható a táj, könnyen megy a navigáció. De itt síszemüvegben, két kesztyűben és lefóliázott térképen nem hogy azt nem látom hova megyünk, azt se könnyű belőni, hol vagyunk. Sem a térképen, sem fizikilag a hegyen. Viszont gyakorlat teszi a mestert, szóval próbálkoztunk. Aznap még a vezetőnk navigált és irányított, de tudtam, nemsokára ugyanezt kell nekünk, külön-külön megoldani. Elképzelésem se volt hogyan fog ez megtörténni. Újabb nap. Hegy-Ember, 2:0.
Harmadnapra napsütést, 20-30kmes szelet ígértek az időjósok. Na szerda volt a legfosabb az 5 nap közül. Tényleg napsütésben indultunk el, de amint felértünk úgy 500 méterre, megkaptuk azt, amit “total whiteout”-nak hívnak. Nem tudom mi a magyar megfelelője, de kb annyit tesz, hogy nullára redukálódik a látható dolgok száma. Konkrétan 2 méternél tovább nem láttam mi van. Lábam alatt hó, mindenhonnal fúj a hó és még felhőben is lehetttünk. Egyszerűen azt se lehetett eldönteni, hogy merre van a fel és le. Emelkedik az út vagy lejt. Semmi. Nulla. Teljes diszorientáció. Kicsit még szédítő is, mert tényleg semmi támpontja nincs az agynak a megfelelő kalkulációk elvégzésére. De erre is van technika. Az tudjuk, remélhetőleg, hol vagyunk. Azt is tudjuk hova tartunk. Iránytű van, térkép van, lábunk van, akkor minden van. Volt egy másik hegycsúcs amit célbe vettünk. 500 méter séta és 200 méter szintkülönbség. Iránytű irányba, mi irányba és lehet a lépéseket számolni, hogy meglegyen az 500 méter. De nyilván közben lemegyünk, aztán emelkedő, szóval azokkal is lehet kalkulálni. Meg mennyi idő is az az 500 méter stb. Tiszta matek az egész. Minden információt be kell dobni az egyenletbe. A tatyó súlyától kezdve a fáradságig, de még az is számíthat, mennyire vagy éhes. De a legdurvább, hogy én pl tudom normál terepen 100 méteren, vakon, 3 métert húzok jobbra. Magyarul nem tudok egyenes sétálni. Így ha 500 métert megyek úgy hogy nem látok semmit, akkor 15 méterrel odébb lyukadok ki mint ahol szerettem volna. 15 méter nem sok ha látsz valamit. De 15 méter pont elég hegy mellésétálj a hegynek és egy olyan hófútta kiszögellésre sétálj ami alatt nincs hegy, és puff, már lehet is zuhanni. De nyilván erre is van taktika, hogy akkor eleve kompenzálok és odébb megyek, meg a többi. A navigáció tiszta trigonometria. És basszus működik. Szart se láttunk vagy fél óráig, de senki nem halt meg és át is jutottunk a másik hegycsúcsra. Ott meg verőfényes napsütés várt minket. Visszanéztünk a hegyre ahonnan jöttünk és láttuk, hogy nem látjuk. Szép fekete felhőben sétálgattunk. Baromi érdekes tripp volt. Nem vagyok benne biztos, egyedül is meg tudnám oldani, de tegyük fel, hogy igen.
Mivel továbbra is fos volt az idő, elkezdtünk leereszkedni. Szerencsénkre, kinek mi a szerencse, találtunk egy nagyjábók megfelelő jeges meredek részt, ahol megtanulhattuk hogyan kell a jégcsákány rendesen használni. Hogyan kell a kis lábunknak éket vágni, vagy bármit vágni amire ráléphetünk. Plusz miként és hogyan lehet a hágóvasat leghatékonyabban használni. Eltipegtünk fél órát a hegyen fel s le. Na de ezután jött az igazi móka. Megcsúszás és jégcsákánnyal megállás. Elöszőr hason, hátizsák nélkül. Nem nagy cucc. Has alá venni a csákányt, szegycsonttal ráfeküdni a jégcsákány jó végére és teljes testsúllyal ráfeküdni a hegyre, majd bízni abban, hogy ez elég és egyszercsak vége lesz a csúszásnak. Ez ment is. Viszont az tényleg fontos melyik végére fekszünk rá. Az egyik vége ugyanis egy tompább, kalapács szerű dolog, a másik meg a fogas recés élesebb cucc. Na ha arra fekszünk rá, akkor már nem is kell a mentőket hívni, mert sikeresen szíven szúrtuk magunkat. Ja és mindezeket jobb és baloldalon gyakorolni. Amint ez már jól ment, jött a next level shit. Fejjel előre. Egyelőre hason. Itt is ugyanaz a téma, csak előbb meg kell fordulni. Csákány ki, orgás és kész. Ez is frankó. Na most jön a fejjel lefelé, de háttal csúszás. Na ott már kicsit rafkósabb a megfordulás, de nem lehetetlen. A végső próba pedig a hátizsákkal csak úgy ahogy elesünk dolog, mert nyilván ez a legéletszerűbb. Na itt már azért voltak nagy röhögések. És pofáraesések- Szerencsére senki nem szúrta magát hasba és nem kellett élesben gyakorolni az elsősegélynyújtás. Talán a szerdai nap volt a legélvezetesebb eddig a 3 nap közöl. És talán ennek is felfogtam a felét. Hát majd a következő igazi csúszásomnál ki fog derülni mire elég a fele tudás. Hegy-Ember 2:1.
Csütörtök reggel sajnos rossz hírre ébred a mászóközösség. Két rendkívül tapasztalt hegymászó kedd este lezuhant és meghalt. Évtizednyi tapasztalat se elég. Pedig ők ketten együtt 80 év tapasztalattal rendelkeztek. Több mint 1000 új utat fedeztek fel csak Skóciában. A hegy nem viccel. Itt nincs második esély. Találgatni lehet csak mi történt, de nagyon valószínű, hogy a tapasztalat csapdájába estek. Ismerték a hegyet, rengetegszer megmászták már és valahol spóroltak a biztosítással. Ennyi elég is volt. Egy széllökés elég lehetett és mindketten a mélybe zuhantak. Ezért is van az, hogy több tapasztalt hegymászó hal meg mint kezdő. Egy kezdő nem ismeri a spórolás lehetőségeit. Mindent túlbiztosítva csinál. Ahogy mindíg is kellene. Olyan nincs, hogy csak 5 métert kell sétálni, vagy mászni, nem kell oda biztosítás. De. Még arra a 30 centire is kell. Remélem ebbe a csapdába sose esek bele. Nyilván azért kezdők is halnak meg néha néha. Évente, csak Skóciában 7-8 emberke veszik oda. Ők meg a másik oldalt képviselik. Elindulnak térkép nélkül télen a hegyekbe, mert süt a nap. Már 500 méteren is leht lavinaveszély és 1000 méteren 10 másodpercenként változik az idő. Napsütéses szélcsendből pikk pakk lehet 80km-es hóvihar. Rest in piece… Hegy-Ember 3:1
A rossz hír a mi terveinket nem befolyásolna, nekünk tanulnivalónk volt. Aznap már tényleg remek időnk volt és sikeresen meg is másztuk a kijelölt hegycsúcsot. És végre nem hóviharban kellett táplálkoznunk. Belefért még egy két csúszkálás is, és még szarvasokat is láttunk rohangálni a vadonban. Mindenki megkapta az esélyt a navigálásra. Mindenki vezethete kicsit. Túléltük, és még elveztük is. Hegy-Ember 3:2.
Utolsó napra nem sok maradt. Igazabál azokat gyakoroltuk amiket addig tanultunk. Mélyítettük a tudást. Hóból sajna már nem sok jutott, inkább az eső esett, de azért így is sikerült kis odut ásnunk a hóba és belebújnunk. Ez is megvolt. Este elbúcsúztunk és mindenki mehetett amerra látott. Talán okosabban, talán kicsit magabiztosabban. Jó kis csapat volt, nem voltak hisztik, nagyjából egy szinten volt a tudás és az erőnlét is. Jól dolgoztunk együtt. Bármelyikükkel szívesen mászkálnék.
Pár szó a többi lakórol. Én az estéimet gyengéd sörözéssel, az aznapi képeim szortírozgatásával és a Norvég blog befejezésévél töltöttem. (Ami azért vicces, mert ezt a skót bejegyzést már Sri Lankán írom. Remélem egyszer arról az országról írok, ahol éppen vagyok.) Beültem a nappaliba és irogattam, miközben a többi mászóval vagy részeg skóttal cseverésztem. A mászókkal többnyire a hegyekről, ki merre mit miért csinált. Szóval a szokásos. A részeg skótokkal, akik a rögbimeccseket nézték, semmiről nem beszélgettem. Ők csak azért jöttek, hogy ne legyenek otthon és máshol basszanak be. Gondolom a feleségeiktől menekültek túrázás címén. Volt egy különösen érdekes csapat. Apa és fia, valamint az apa egy barátja. Na ők minden este benyakaltak egy üveg whisky-t. A srác még kiskorú volt, ő nem ivott. De a két pasi, azok tolták ezerrel. És nem az, hogy leültek volna nézni a meccset és üvöltöznének, ahogy az “igazi férfiaknál” szokás, hanem leültek scrabble-zni. Taccs részegen. Scrabble. Hát a könnyeim folytak a röhögéstől amit azok lenyomtak. Én még így káromkodni nem hallottam két embert. És azon veszekedtek, hogy mit hogyan kell írni és hogy az egyáltalán szó-e. Miután többször összevesztek a szavak írásmódján, jobbnak látták áttérni a sörre és más játékra. Dominózni. Motyogós részegen dominózni. Két 65 körüli fazon. Hát néha ki kellett mennem úgy röhögtem. Ja. És ezt nyomták minden. áldott. este! Este 8 óra lett a napom fémpontya. Órát lehetett volna hozzájuk igazítani. Este 11-re már tacsak részegek voltak. Whisky, sört, scrabble, domino. Ha tudtak még járni, akkor talán biliárd. De az már tényleg nehezen ment. Nem is sokáig próbálkoztak. De, másnap reggel 8kor már reggeliztek. Bíztam benne, nem akarnak másnaposan, vagy még részegem felmenni a hegyre, mert akkor a hegyimentőknek sűrű napjaik lettek volna. Mondjuk csak egyszer. De utolsó reggel megtudtam, csak inni jönnek. Ezt tolják már vagy 30 éve. A kezdetekben ketten kezdték, de 16 éve megszületett a fiú. Két év múlva már csak emiatt is visszamegyek. Kíváncsi leszek mi lesz abból ha a fiú nagykorú lesz és ő is elkezd inni.
Nekem még volt két napom a kurzus után, de ízíre vettem. Elég volt az 5 nap zord időjárásból a hegyekben. Szombat abszolút pihi volt. Átugrottam Invernessbe, és megkerestem egy zárt mászóhelyet és mászkáltam egyet a falon. Azért nálam a pihenés nem láblógatásból áll. Este mozi. Hibazz. Semmi bajom a vidékkel, de oda, abba a városba, soha, de soha nem költöznék.
Vasárnap azért csak sétáltam egyet, de nem merészkedtem se messzire se magasra mivel nem voltak nálam a vasak. Végre nyugiban ücsöröghettem és fagyhattam kékre, nem kellett senkihez sem alkalmazkodnom.
Viszont az utolsó estére kerestem egy jó pubot és ettem egy lakomát. Előételnek kagyló, főfogásnak haggis burger, dessertnek pedig sticky toffee pudding. (passz mi magyarul, de karamellás, nagyon cukros, szöttyös cucc fagyival). Plusz Guiness és Whisky. Na ez az egy vacsorám annyiba került mint az egész heti kajam összesen. Mert ugye hétköznap tescóból főztem magamnak paradicsomos tésztát.
Eltelt a hét, túléltem, élveztem, tanultam sokat és ez a lényeg. Hétfőn még toltam egy jó birkabendős rántottát egy helyi kávézóban majd autóba pattantam, hogy elcsípjem a gépemet vissza Londonba és átpakoljak mert várt Sri Lanka. -5fokból +30-ba. Ja azt még hozzáteszem, sikerült magamat ismét meglepni. Nyilván repülés téren. Mivel megszoktam, hogy kevés csomaggal repülök, simán lazán kisétáltam a csomagom nélkül a reptérről. Aki repült már az tudja, hogy mindehol ki van írva, hogy “baszki összeszedted a csomagodat, mert ha itt kimész nem jössz vissza!” A baszki nyilván nincs odaírva. De szerintem simán odaírhatnák. Na én kisétáltam. Gondoltam, szólok valakinek, hogy igen, akkora barom vagyok, de nem akartam bonyolítani. Várakozás, papírmunka stb. Az egyszerűbb utat választottam. Visszaosontam. Ebben a tervben csak az a bökkenő, hogy egyrészt nehéz osonni egy reptéren, másodsorban nem kicsit büntetendő. És ugye a fotócellás ajtók nem abból az irányból nyilnak ahol én vagyok. De ravasz voltam. Megvártam míg valaki a másik oldalról kinyitja és nyomás. Csak 5 fotocellás ajtón kellett átverekedenem magam. Szember a tömeggel. Kicsit sem feltünő. És mindehol piros nagy táblák. “Vissza nem menj itt baszki!” Szintén baszki nékül. De visszaértem, a tatyóm is meglett, és le se tartóztattak. De hogy senki nem vette észre, azért az kicsit aggasztó. Nem panaszkodom, csak jelzem. De mostmár semmi nem állhat utamba, két nap és Sri Lankán leszek. Legalábbis ha meglesz az útlevelem… De erről majd a következő blogban.
Hátrahagyott cuccaim
- lencsevédő kupak
- termosz (amúgy is rühelltem, kifolyt a kv az összes cuccomra)
- nyakvédő (ezt szerettem…)
Költségek
Repcsi: £80 (29.000HUF)
Autóbérlés+benzin: £160+60 (80.000HUF)
Szállás: £140 (51.000HUF)
Kaja, pia, mulatság: £150 (55.000HUF)
Kurzus: £350 (128.000HUF)
Felszerelés bérlés: £60 (22.000HUF)
Összesen: £1000 (365.000HUF) + apró
Info
Repcsi: Ryanair
Autóbérlés: Enterprise
Szállás: Aviemore Youth Hostel
Kaja, pia, mulatság: Cairngorm Hotel, The Old Bridge Inn, Mountain Cafe Aviemore
Kurzus: Cairngorm Adventures Guides
Felszerelés bérlés: Braemer Mountain Sports
Tinka
február 22, 2019 at 2:56 du.
Nekem nagyon bejönnek a havas képeid! De a körülmények … már csak lőni kellene rátok, akkor lenne életveszélyesebb.